budapesten 2019-ben
72 órás dicsőítés
2019. június 13-16.
Belépés ingyenes!
budapesten 2019-ben
2019. június 13-16.
Az Új Esély/New Chance Dicsőítő Zenekar és Közösség (korábbi nevén: KID Zenekar) a Katolikus Karizmatikus Megújulási mozgalmat erősíti Szombathelyen és most a 72 órás dicsőítésen is találkozhattok a csapattal. Ennek apropóján beszélgettünk Tislér Mónikával, a zenekar alapítójával.
A New Chance zenekar 2017 januárjában (12 év folyamatos gitáros mise szolgálat után) alakult újra csupa fiatalból. Ma a Sarlós Boldogasszony Székesegyházban végeznek folyamatos miseszolgálatot, de vannak kimondott dicsőítő alkalmaik is, Szentségimádások, esküvőkön való szolgálatok, különféle keresztény rendezvényeken vesznek részt. A közösség ökumenikus, nagy része Római Katolikus, de a 23 tag között van Evangélikus, Református, és Pünkösdista is. „Sokan kérdezik, hogy nem okoz-e gondot a több felekezetűség, de erre egyszerű és őszinte válaszunk van: nem! Már az elején megbeszéltük, hogy ilyen téren nyitottak leszünk, hiszen egy Istent szolgálunk!” – meséli Tislér Mónika a zenekar oszlopos tagja.
A New Chance tagjainak jó része még tanul, a többiek már dolgoznak. Szinte mindannyiuknak van zenei alaptudása, a többség zenészként végez majd a közeljövőben. Ennek ellenére nagyon sokfélék, más-más családi és élethelyzetből, érdeklődési körből érkeztek a csapatba. Móni így beszélt a zenekart összekötő erőről: „A sokszínűség ellenére van amiért együtt dobog a szívunk, Jézus Krisztusért. Ez az, amiben egyek tudunk lenni. A dicsőítés. Az Úr minden fajta hódolatának a zengésében. Ez az, amikor együtt pendülnek szívünk húrjai és ilyenkor érezzük Jézus végtelen szeretetét, ahogyan egybeolvaszt minket önmagával. Ilyenkor megszűnik a világ, és megízlelhetjük a menny édességének egy kis töredékét. Többünk tapasztalta már Isten gyógyítását is, ezekről bővebben tudtok olvasni a tanúságtételeinkben, amiket a honlapunkon és a Facebook-on is megtaláltok.”
A zenekar célja a fejlődés, legfőképp hitben, dicsőítésben, megmaradni egységben és szeretetben; hogy felébresszék elsősorban az ifjúságot és természetesen a többi generációt is, minél több fiatalhoz juttassák el Isten igéjét, s hogy újra megteljenek a templomok dicsőítő szívekkel!
„Szeretnénk itt a saját városunkban, de plébániáról plébániára, megyéről megyére járva is bevonva az ifjúságot és a gyermekeket, hirdetni Isten igéjét. Szent kötelességünknek érezzük, hogy a Szentlélek erejéből, Isten segítségével, a Szűzanya védelme alatt hirdessük mindenütt Isten örömhírét! Hiszünk abban, hogy a magyar nép, a magyar ifjúság is fel fog ébredni! Mi addig is töretlenül hirdetjük az örömhírt, szeretetben várjuk Isten eljövetelét.”– mondja a zenekar központi figurája.
Ez a felébredés azonban a XXI. században egy fiatal számára annyira nem is egyszerű. Móni szerint: „Főleg egy fiatalnak nehéz megélni manapság a hitet, akiknél minden ciki és minden gáz. Sajnos a társadalmunk minden rétege és minden generációja egy közös, nagy szakadék felé halad, haldoklik. De van kiút! Isten. És mi is azon vagyunk, hogy ezt megmutassuk a fiataloknak, és segítsük őket egy jobb út felé.”
Ez a felébredés azonban a XXI. században egy fiatal számára annyira nem is egyszerű. Móni szerint: „Főleg egy fiatalnak nehéz megélni manapság a hitet, akiknél minden ciki és minden gáz. Sajnos a társadalmunk minden rétege és minden generációja egy közös, nagy szakadék felé halad, haldoklik. De van kiút! Isten. És mi is azon vagyunk, hogy ezt megmutassuk a fiataloknak, és segítsük őket egy jobb út felé.”
A New Chance szemléletében a vallás és a zene viszonya elengedhetetlen kapcsolatban van, egyik nem működik a másik nélkül, legyen ez az ősi gregorián ének, vagy a mai keresztény könnyűzenei műfaj. Móni így mesélt erről: „Tapasztalatunk szerint a mai ember szívéhez már sokkal könnyebben és biztosabban el lehet jutni ezzel a könnyűzenei műfajjal. És a karizmatikus énekek mélysége képes megnyitni az emberek szívét Istenhez.”
A zenekar a 72 órás dicsőítésen is jelen lesz, szombaton délután 4 órától és vasárnap délelőtt 10 órától tartanak dicsőítést, amire már nagyon készülnek: „A 72 órás dicsőítés egy nagyon nagy dolog. Hatalmas ereje lesz az imának, 4 napon keresztül folyamatosan menni fog a dicsőítés. Tapasztaltuk már, hogy 3-4 óra dicsőítés alatt is mennyi minden történhet, változhat. Hát akkor 4 nap alatt!!! Istent megyünk dicsőíteni, Ő ott lesz, a többi a Szentlélek dolga. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy nyitott szívvel beleállunk Isten Jelenlétébe és engedjük, hogy formáljon minket. És hogy ezt több nemzettel együtt tehetjük meg, plusz egy löketet ad szerintem mindennek. Isten ma is cselekszik, és cselekedni fog ebben a 4 napban is!”
A zenekar a 72 órás dicsőítésen szombaton délután 16 órától és vasárnap délelőtt 10 órától tart dicsőítést!
A 72 órás dicsőítés helyszíne a margitszigeti „napközis tábor” (a sziget északi részén, a Bringóvár szomszédságában, kerítéssel körülzárt terület; bejárat a főút felől).
A kerékpárral érkezőket biciklitároló várja a regisztrációnál!
26-os busszal – a szigeten a Szállodák megállónál kell leszállni, innen kb. 3 perc séta (a busz egyik végállomása a Nyugati pályaudvar, a másik az Árpád-híd metrómegálló)
106-os busszal – az Árpád hídon a szigeti bejárón kell leszállni (a busz egyik végállomása a Római úti lakótelep, a másik a Lehel téri metrómegálló)
226-os busszal – a szigeten a Szállodák megállónál kell leszállni, innen kb. 3 perc séta (a busz egyik végállomása az Óbudai-sziget, a másik a Nyugati-pályaudvar)
D12-es kishajóval – a Szállodák hajóállomáson kell kiszállni, innen kb. 6 perc séta (a BKK hajójáratainak menetrendje itt megtalálható!)
Az Árpád-híd felől közelíthető meg a szigeten található parkoló; itt a parkolási díj meglehetősen magas: óránként 525 Ft. (Az adat tájékoztató jellegű!).
A parkolótól 5-8 perc séta a 72 órás dicsőítés helyszíne.
Szombaton ingyen lehet parkolni a szigeten kívül, az Árpád-híd pesti és budai hídfőjének környékén; innen tömegközlekedéssel vagy gyalog lehet megközelíteni a helyszínt.
Alapítványunk támogatásáért kattintson a gombra!
Copyright © 2019 – Minden jog fenntartva Nekikk Alapítvány
Adatkezelési és adatvédelmi nyilatkozat
Kapcsolat:
1033 Budapest, Tanuló utca 1.
nekikk.alapitvany@gmail.com