budapesten 2019-ben

72 órás dicsőítés

2019. június 13-16.

Belépés ingyenes! 

Beszélgetés Prazsák Lászlóval

A zene és a vallás különleges kapcsolata vitathatatlan. Az anyagtól elszakadó művészeti ág már ősidők óta az imádság és Isten dicsőítésének eszköze, népszerűsége pedig ma, a XXI. században sem hagyott alább. A 72 órás dicsőítésen is szolgáló Prazsák László nevéhez számtalan dicsőítő dal köthető. Vele beszélgettünk!

Beszélgetés Prazsák Lászlóval

Utcazenész kezdetek

Prazsák pályafutását utcazenészként kezdte az 1980-as években. A széles körben ismert dicsőítő dalok szerzőjét ebben az időben érintette meg először a hit, amikor egy utcai zenélés alkalmával két fiatal lány mellé szegődött, hogy Istenről beszélgethessenek. Az ezt követő mérföldkőről így mesél a zenész: „Az egyik, akkor még hitetlen barátomon keresztül hallottam meg az első élő igét az Úrtól: „Jézus mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (János 14,6) Később kértem az Urat, hogy bocsájtsa meg a bűneim és jöjjön be az életembe. Akkor újjászülettem!” A Budapesti Imádság Háza gyülekezetbe megtérése után rokoni invitálásra került, ahol azóta is rendületlenül szolgálja Istent. Jelenleg az Imádság Ház fellendítésén, egy nagy, stadionos dicsőítésen és országjáró körúton munkálkodik Prazsák.

Elmondása szerint a nagy népszerűségnek örvendő dicsőítő dalok ihletett pillanataiban születnek/születtek meg imádkozás vagy dicsőítés közben. A zenét és a vallást szoros kapocs fűzi össze, melyet így fogalmaz meg Prazsák: „A vallást, vagy inkább a Biblia útmutatásai szerinti Jézus követést nem lehet elválasztani a zenétől. Krisztus korában, a zsidó kultúrában is átszőtte a vallásos élet minden területét a zene. A zsoltárok könyvét folyamatosan énekelték az ünnepeken, de még a hétköznapokon is. A Szentírás is megörökíti azt, hogy Jézus is énekelt: „Jézus mondta: Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom bort a szőlő terméséből mindaddig, amikor majd újból iszom veletek Atyám Királyságában. Ezután elénekelték a zsoltárokat, majd kimentek az Olajfák hegyére.” ( Máté 26,29-30).”

Dicsőítő alkalmak fontossága

A dicsőítő alkalmak a vallási ember életében meghatározó fontosságúak, maga Prazsák László is több ilyet szervezett már. Hitvallása szerint: „Amikor Isten népe összejön, hogy az Urat imádja, akkor egy szellemi harc kezdődik a sötétség és a világosság erői között. Amikor sok gyülekezetből és keresztény közösségből összejönnek a hívők az Urat dicsőíteni, akkor még nagyobb szellemi erő szabadul fel. Ráadásul a 72 órás dicsőítésen több nemzet is képviseltetni fogja magát. Ezt az erőt Isten az ellenség megfékezésére fogja használni. A Biblia azt mondja a 2 Korintus 10,5-ben: „A mi fegyvereink nem ember alkotta eszközök, hanem szellemi fegyverek, amelyek Isten ereje által hatásosak! Ezekkel le tudunk rombolni minden büszke erődítményt, amelyet az ellenség azért épített, hogy Isten igazi megismerését akadályozza. Le is rombolunk minden emberi okoskodást és vitatkozást, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen a Krisztusnak!” Ezt fogjuk tenni a 72 órás dicsőítés alatt és bízom benne, hogy a nemzetünkben egyre többen személyesen megismerik a Megváltót, a városainkban és a falvainkban visszaszorul a bűnözés az alkohol és kábítószer fogyasztás, az emberek meggyógyulnak és megszabadulnak.”

Prazsák László a 72 órás dicsőítésen június 15-én 12 órától vezeti majd a dicsőítést! 

Minden érdeklődőt, dicsőítőt szeretettel várunk!

Helyszín megközelítése

A 72 órás dicsőítés helyszíne a margitszigeti „napközis tábor” (a sziget északi részén, a Bringóvár szomszédságában, kerítéssel körülzárt terület; bejárat a főút felől).

 

A kerékpárral érkezőket biciklitároló várja a regisztrációnál!

Tömegközlekedéssel

26-os busszal – a szigeten a Szállodák megállónál kell leszállni, innen kb. 3 perc séta (a busz egyik végállomása a Nyugati pályaudvar, a másik az Árpád-híd metrómegálló)

106-os busszal – az Árpád hídon a szigeti bejárón kell leszállni (a busz egyik végállomása a Római úti lakótelep, a másik a Lehel téri metrómegálló)

226-os busszal – a szigeten a Szállodák megállónál kell leszállni, innen kb. 3 perc séta (a busz egyik végállomása az Óbudai-sziget, a másik a Nyugati-pályaudvar)

Kishajóval

D12-es kishajóval – a Szállodák hajóállomáson kell kiszállni, innen kb. 6 perc séta (a BKK hajójáratainak menetrendje itt megtalálható!) 

Autóval

Az Árpád-híd felől közelíthető meg a szigeten található parkoló; itt a parkolási díj meglehetősen magas: óránként 525 Ft. (Az adat tájékoztató jellegű!).

A parkolótól 5-8 perc séta a 72 órás dicsőítés helyszíne.

Szombaton ingyen lehet parkolni a szigeten kívül, az Árpád-híd pesti és budai hídfőjének környékén; innen tömegközlekedéssel vagy gyalog lehet megközelíteni a helyszínt.

Hálásak vagyunk a támogatásért!

Alapítványunk támogatásáért kattintson a gombra!

Kövess minket közösségi médiás profiljainkon is!

Folyamatosan frissülő tartalommal várunk szeretettel!

Lépj velünk kapcsolatba!

Copyright © 2019 – Minden jog fenntartva Nekikk Alapítvány

Adatkezelési és adatvédelmi nyilatkozat

Kapcsolat:
1033 Budapest, Tanuló utca 1.

nekikk.alapitvany@gmail.com