budapesten 2019-ben

72 órás dicsőítés

2019. június 13-16.

Belépés ingyenes! 

Beszélgetés Baranyi Barnabás Lászlóval a WANA mozgalom elindítójával

Beszélgetés Baranyi Barnabás Lászlóval a WANA mozgalom elindítójával

Friss és energikus – így lehetne jellemezni a WANA mozgalmat, mely filozófiájában arra épít (amit neve is tükröz), hogy We Are Not Alone. A 72 órás dicsőítésen is résztvevő mozgalom elindítójával, Baranyi Barnabás Lászlóval beszélgettünk!

Beszélgetés Baranyi Barnabás Lászlóval

Nem vagyunk egyedül

A WANA mozgalom dicsőítő csoportként indult, mely a zenészeken túl a közbenjáró csoportokat is magába foglalta. Baranyi Barnabás László, a mozgalom alapítója így emlékezett vissza: „Egyre inkább éreztük azt, hogy Isten többrétű küldetést adott nekünk, amelyet lépésről lépésre mutat meg. Így alakultunk (alakulunk) át mozgalommá, amelynek egyik fő célja továbbra is, hogy az énekeken keresztül elérjük az embereket, hogy elmondhassuk nekik: NEM VAGYUNK EGYEDÜL. (We Are Not Alone), hogy nem kell egyedül megküzdeniük a nehézségekkel, hogy van kiút, van remény, van hitből fakadó győztes és az igazi szeretetre alapuló életre ma is lehetőség”.

Ahogy a zenész fogalmaz, a WANA mozgalmat egyszerű emberek alkotják, akikben az a közös, hogy szeretnék, ha életük Istent tükrözné, és az Úr Jézus Krisztuson keresztül kapott ajándékot képesek lennének elfogadni és továbbadni az embertársaiknak. Működését tekintve a mozgalom igen különleges, hiszen a dicsőítők és a közbenjárók együtt mozognak és együtt mennek „terepre” is.

Wana Mozgalom

A WANA mozgalom (dicsőítő-közbenjáró-lelkigondozó szolgáló csoport) egyéni és csoportos küldetése, hogy szeresse az embertársakat, felemelje azt akinek erre van szüksége, oda nyújtsa a kezét a sárba tiportaknak, együtt keressék meg az élővizet, amely tükörként szolgál az életben, hogy meglássák azokat a területeket, amelyek fejlesztésre szorulnak, utat mutassanak a személyes hitélettel kapcsolatos kudarcokból való felkelés módjára, a korábbi sebekből való gyógyulásra, feltérképezzék és továbbadják az élethez kapcsolódó problémák Biblia központú megoldási lehetőségeit, amelyek által igazi szabadság szerezhető és tartható meg. Kiemelt céljuk még, hogy a következő generációt tanítsák a dicsőítésben való technikai és szellemi elmélyülésre.

Baranyi kezdetben gyülekezeti dicsőítésvezetőként szolgált: „Hiszem, hogy Isten indított arra, hogy legyen egy olyan “dicsőítő csoport” ami kimozdul a négy fal közül és eléri azokat az embereket is, akik nem járnak gyülekezetbe. Isten az én szívemen keresztül indította el a mozgalmat, és ezek után kerestem/ keresek olyan embereket akiknek a szívére Isten hasonlóképpen ráhelyezi a fent említett célokat, feladatokat”.

Érdekes, hogy az ember a hitét miként éli meg az egyes korszakaiban. A mozgalom alapítója szerint vannak korszakok, amikor dominánsabbak a külső nehezítő tényezők (pl.: fizikális üldözés ,lelki terror) és van, amikor az ember belsőjéből fakadó érzések (pl.: egó, végleteket megélő “izmusok”), amelyek mind elviszik az igazán lényeges dolgokról a figyelmet. Így a kérdés valójában az, hogy milyen mértékben hagyja az ember, hogy hassanak rá ezek a tényezők.

Isten felé fordulás

Ha valaki érzi, hogy Isten felé kell fordulnia, akkor számtalan lehetőség közül lehet választani. Baranyi például ezeket tanácsolja: „próbáljon meg az illető keresni a környezetében olyan embert, akiről tudja, hogy élő kapcsolata van Istennel. Hogyan lehet felismerni az ilyen embert? Ha jól végzi a dolgát az emberünk, biztosan tudják róla, az ilyesmi gyorsan elterjed valakiről, ha más nem “szentfazékként” emlegetik. Ő segíteni tud majd egy Bibliai igazságokra épülő közösség megtalálásában. A másik tanácsom, nem is lehetne más mint, hogy keressen meg minket pl. a Facebook oldalunkon keresztül.„

A WANA mozgalom fiatal, friss és lendületes kezdeményezésként számos jövőbeli célt tűzött ki, így például szeretnék még inkább kiterjeszteni a mozgalmat, még több emberrel találkozni és eljutni olyanokhoz is, akikhez eddig nem sikerült, a hitelesség érdekében pedig saját életük fejlesztése is cél.

A 72 órás dicsőítésen péntek (június 14.) este 6 órától dicsőítenek a WANA mozgalom tagjai, mellyel kapcsolatban Baranyi így nyilatkozott: „rendkívülinek tartom azt a munkáját Istennek, amikor a felekezetek nem az egymástól való különbözőségeket teszik előtérbe, hanem egy közös cél érdekében egységben összefognak és cselekszenek”.

A Wana Mozgalom tagjai június 14-én este 6 órától dicsőítenek

Minden érdeklődőt, dicsőítőt szeretettel várunk!

Helyszín megközelítése

A 72 órás dicsőítés helyszíne a margitszigeti „napközis tábor” (a sziget északi részén, a Bringóvár szomszédságában, kerítéssel körülzárt terület; bejárat a főút felől).

 

A kerékpárral érkezőket biciklitároló várja a regisztrációnál!

Tömegközlekedéssel

26-os busszal – a szigeten a Szállodák megállónál kell leszállni, innen kb. 3 perc séta (a busz egyik végállomása a Nyugati pályaudvar, a másik az Árpád-híd metrómegálló)

106-os busszal – az Árpád hídon a szigeti bejárón kell leszállni (a busz egyik végállomása a Római úti lakótelep, a másik a Lehel téri metrómegálló)

226-os busszal – a szigeten a Szállodák megállónál kell leszállni, innen kb. 3 perc séta (a busz egyik végállomása az Óbudai-sziget, a másik a Nyugati-pályaudvar)

Kishajóval

D12-es kishajóval – a Szállodák hajóállomáson kell kiszállni, innen kb. 6 perc séta (a BKK hajójáratainak menetrendje itt megtalálható!) 

Autóval

Az Árpád-híd felől közelíthető meg a szigeten található parkoló; itt a parkolási díj meglehetősen magas: óránként 525 Ft. (Az adat tájékoztató jellegű!).

A parkolótól 5-8 perc séta a 72 órás dicsőítés helyszíne.

Szombaton ingyen lehet parkolni a szigeten kívül, az Árpád-híd pesti és budai hídfőjének környékén; innen tömegközlekedéssel vagy gyalog lehet megközelíteni a helyszínt.

Hálásak vagyunk a támogatásért!

Alapítványunk támogatásáért kattintson a gombra!

Kövess minket közösségi médiás profiljainkon is!

Folyamatosan frissülő tartalommal várunk szeretettel!

Lépj velünk kapcsolatba!

Copyright © 2019 – Minden jog fenntartva Nekikk Alapítvány

Adatkezelési és adatvédelmi nyilatkozat

Kapcsolat:
1033 Budapest, Tanuló utca 1.

nekikk.alapitvany@gmail.com